Stonex T3 terepi tablet és CUBE Tablet vezérlő szoftver

Megmondom őszintén, jó ideje drukkolok azon, hogy a Stonex befejezze végre és valódi termékként dobja piacra saját terepi szoftverét, a CUBE-ot.


Az egyik ok, hogy néha mikor láttam a nagy egészéből egy-egy mozaikot, az mindig nagyon tetszett. Próbálgattam több ízben is: látványos volt és jól átgondolt.

Saját eszközeként persze előbb lekezelte a Stonex S10 GNSS fejezet elektronikus libelláját és kompenzátorát, mint a SurvCE.


Ám valami idegesítő kis nüansz mindig közbejött és így a CUBE amolyan hóbortos alternatíva maradt, a jól ismert Carlson termék mellett.

Másrészt az tetszett benne, hogy egyáltalán létezik: a viszonylag fiatalabb, később rajtvonalhoz álló gyártók közül a Stonex volt talán az első, aki a „dobozos” 3rd party szoftverek mellett, belefogott saját fejlesztésébe.


Tudom, hogy ezzel már többször feszegettem a pofonládát (lm.: legutóbbi HiTarget – HiSurvey Road bemutató), de nekem a kis gyártók saját alkalmazásairól óhatatlan a nagy gyártók korábbi piaci kommunikációja és az a bizonyos visszanyaló fagyi képe ugrik be.

Hány és hány érv született a műszer bemutatóikon arról, hogy kizárólag a saját, gyári fejlesztésű – kifejezetten adott szenzorra írt - szoftverek dolgozhatnak hibamentesen. Ez a fejlesztés pedig bizony pénzbe kerül, s termékeik ezért igényelnek esetlegesen magasabb befektetést.


(Napi szintű felhasználói tapasztalattal és 39 db "GPS-t akarok!" műszerteszttel a hátam mögött, azért ki merem jelenteni, hogy a 3rd party szoftverek éppúgy megállják a helyüket, mint versenytársaik. Az pedig, hogy kinek mi áll jobban kézre, elég szubjektív kérdés – szóval bízzuk ezt csak a beszerző félre, mellőzve az agymosást!)

No de, mi a tárgya mai, immáron bizony a 40. eszközbemutató cikkünknek?


A bevezetőben említett CUBE szoftver és hordozója!
Mert most úgy tűnik elkészült és meg kell állapítanom, hogy végre igazi termékké vált.

Első megjelenését a gyártó egyébként elegánsan egy terepi tab-on eszközölte, CUBE Tablet néven.

A suttogó marketingnek köszönhető nagyfokú érdeklődés miatt, 2017. július közepén csak rövid szemlére volt módom, a forgalmazónál. Akkor a GPS-t akarok! Facebook oldalán közöltem is néhány gerilla képernyőképet.
 

Nos, ezúttal kicsit részletesebben írok a mérőrendszerről és beszéljünk hát királykék főszereplőnkről!


A Stonex T2&T3 a gyártó legfrissebb tablet PC sorozata. A családtagok között csak a választható operációs rendszer tesz különbséget: ha Android, akkor T2, ha Windows10, akkor T3.  
A műszertesztet jómagam az utóbbival végeztem.


„Milyen volt (szeme) kékje? Nem tudom már”…illetve dehogyisnem!


Igazi, amolyan karóleverős IP67-es környezet állóságú terepi tablet. Törhetetlen fajtának tűnik!

Robosztussága, egyébként tömegén – a könnyű, fém házazásnak köszönhetően – nem érződik: semmivel sem nehezebb, mint bármely terepi vezérlő.
1280 x 800 felbontású, 8”-s, kiváló fényerejű, kapacitív érintő képernyőjén, mind a Windows10 Home, mind a CUBE jól kezelhető.


Sebességét illetően, a Stonex T3 1.44 GHz-es procija és 4 Gb RAM-ja sem ad okot panaszra. 32 Gb-os belső memóriáját microSD kártyával, további 64 Gb-tal tuningolhatjuk.
USB-slotból is jutott neki micro, de nagy is, így Pendrive is csatolható hozzá.


Kábel nélküli adatátvitelhez megtalálható benne a Bluetooth, a WiFi, a 21 Mbps-es HSDPA modem, illetve az újmódi, gyors telefonos adatátvitelhez kitalált NFC (Near Field Communication) is. Ez utóbbinak, a Stonex T3 földmérési hasznosításában túl sok értelmét egyelőre nem látom.

Van benne GPS+GLONASS képes Ublox NEO7 előkészítés, ám ez első körben szintén nem a „Survey” üzletágat szolgálja.

Hátlapi kamerája 5 Mp, ha pedig valaki a munka hevében szelfizni szeretne, azt az előlapi kamerával teheti meg.


A tabletet egy speciális, flexibilis tartószerkezettel rögzíthetjük az antennarúdra. Ügyesen tekergetve választhatunk, hogy álló,- vagy fekvő képernyőjű terepi vezérlőként szeretnénk használni. Természetesen, van benne G-szenzor, így (ha csak ki nem kapcsoljuk ezt a funkciót) a kijelző lekezeli az elforgatást.

Akkor néhány keresetlen szó a CUBE Tablet-ről…


Szépen felépített, könnyedén áttekinthető szoftverrendszerről beszélünk. Egyszerűen konfigurálható bármilyen hálózati beállítás, az ehhez szükséges lépések logikusan, balról jobbra követik egymást a menüben.

Az EOV VITEL2014 kiválasztása és beállítása is mindössze néhány mozdulat.


Természetesen, valamennyi, Stonex világban fellelhető integrált GNSS vevőt kiszolgálja.
Jómagam, a harmadik generációs Stonex S9III PLUS-szal és annak utódjával az S9i RTK GNSS vevőkkel egyaránt próbálgattam. Úgy gondolom, igazán optimalizálva erre az utóbbira van.

Ugyan az S9III PLUS is gond nélkül teljesített, az S9i-vel szinte default beállításokkal, „pöccre” indult.

Ezúttal a felhasznált GNSS fejezetekre nem térnék ki részletesen: a mai napnak ugyanis a Stonex T3 terepi vezérlő és a CUBE Tablet szoftver a hőse.
Az S9III PLUS-ról egyelőre lógok még egy leírással, ami lehet, hogy mire elkészülne, aktualitását is veszti, az S9i-ről pedig kb. negyed éve már született részletes bemutató.

A lényeg, hogy a már jól megszokott fővárosi környezetben, jó mobilnet lefedettség mellett, a Geotools GeoNet CORS-át és VRS szolgáltatását használva, egyik fejezetnek sem nem okozott problémát a FIX megoldás és a <10 mp-es újrainicializálás.

Na szóval, a CUBE Tablet-ben kifejezetten tetszik, hogy az egyes menük szép széles sávban vannak elhelyezve, az ikonok és gombok is nagyméretűek. A felhasználó így kényelmesen „eltalálja” őket a nagy felbontású kijelzőn – nem kell kisujjal vagy „tappancsolós” gumi végű stílussal próbálkozni. Márpedig ez terepen nagyon hasznos tud lenni!


Mint minden terepi alkalmazásban, itt is van grafikus térképi nézet. Engem kicsit zavart, hogy minden egyes mért ponthoz behúzott egy a referenciára menő bázisvektort. Gondolom, ki lehet kapcsolni valahol, de ezzel mélyebben nem foglalkoztam. Egyébként első körben, térképi funkcióiban szerintem a CAD rajongók találják meg számításukat.
A mérés és kitűzés képernyők jól használhatók, a színes informatív ikonok (megoldás állapota, CORS kapcsolat, adatlátencia, adatkapcsolat - a status quo szerint piros/sárga/zöld) átláthatóvá teszik a munkamenetet.

Jópofa opció, hogy a szoftverben beállítható a hangüzenetek részletességi szintje, azaz, hogy milyen információkat szeretnénk hallani tőle mérés közben.

Most mondom, ha ész nélkül mindet bekapcsoljuk, hamar sikító frászt kaphatunk: olyankor ugyanis a tablet minden egyes lenyomott gombot, elindított funkciót akkurátusan felolvas!

Angolul...apropó, akkor itt a korrektség kedvéért meg is kell jegyezni, hogy noha én még angolul játszottam vele, a rendszer magyar fordítása már elkészült. A labda a gyártónál pattog nyelvi témában.


Mivel nyakunkon az Intergeo2017 s ennek tiszteletére a forgalmazó már el is kezdte akciózni ezt a műszerkonfigurációt, feltételezem, hogy a fordítás-kérdés is záros határidőn belül megoldódik.

Mivel lehetne zárni e cikket, összefoglalandó a fentieket?


Röviden, tömören a T3+CUBE Tabletről: „klassz”. Bővebben pedig: „tényleg klassz”!
Ha én ezt a CUBE-ban egyszer elmesélem...!


Egyaránt kissé rendhagyó tablet és rendhagyó CUBE volta miatt is, így úgy gondolom, hogy ajánlható mindenkinek, aki egy tablet adta terepi kényelmen kívül, elsőként szeret szakmai újdonságokkal dolgozni, elsők között kipróbálni újat.

Végezetül, ezúton szeretném megköszönni a lehetőséget a műszer kipróbálására a
Geotools Europe GNSS Kft.-nek és Székely Balázs Úrnak, aki az eszközt rendelkezésemre bocsátotta.

 

Képgaléria:

Beszélgetős kapcsolatfelvétel:

E-mailes megkeresésre...

Gépelgetős kapcsolatfelvétel:

Információkérés: gpstakarok@gmail.com

Észrevételek: gpstakarok2@gmail.com

Közösségi ingyom-bingyomok:

  • facebook

Lesz ám jogi ejnye-bejnye, ha az itt fellelhető képek, cikkek, előadások, modellek továbbpublikálásáról nem kapok értesítést!

Stratégiai partnerem az oktatásban:

GeoEdu Magyarország Kft.

VIZSLAT Rendszer(C)
This site was designed with the
.com
website builder. Create your website today.
Start Now
Kártyahelyek