Stonex R2W-2 PLUS 500 geodéziai mérőállomás
Akik rendszeresen olvassák az honlapom, már ismerik a Stonex R2 mérőállomás családot.
Az első R2 széria még erős fajtajelleget mutatott a régebbi Leica TPS800-as modellel – úgy kinézetben, mint szoftverezettségben.
Ezt a PLUS-os kivitel követte, már saját gyári design-nal és szoftverezettséggel. Hogy a váltás mennyire tett jót a műszerszériának, az igazán a napi szintű felhasználók tudnák megítélni. Kétségtelen, hogy mindkét darabnál ügyesen megoldott volt az adatátvitel és a külső média használat: az USB kiolvasás és az SD kártya igazán gyorssá tette a munkavégzést.
Tudom, hogy a terepen az egyszerűség a legfontosabb, azonban azt kell mondanom, az okos telefonok, mini laptopok, tabletek és színes-szélesvásznú GNSS vezérlők világában, óhatatlanul elvárható lehet a mérőállomásoknál is a grafikus érintőképernyő.
Ez idáig, minden gyártónál, a felsőkategóriás eszközök kiváltsága volt: a kis befektetésű műszerek általában dot-mátrix kijelzősek, csökkentett funkcionalitású szoftverrel, médiakezeléssel…csak hogy a vékonyabb bukszájú felhasználó érezze, hol a helye.
Éppen ezért tartom szenzációsnak a nemrég megjelent Stonex R2W műszercsaládot – szinte kikacsint a kispénzű piaci szegmens felé: lám kis befektetést igénylő eszközhöz is járhat a bőrülés és az osztott klíma. Jaajj, ne tessék komolyan venni az előbbieket – ez amolyan autós hasonlat volt ám!
No, de nézzük át ennek a cikknek az alanyát: a Stonex R2W-2 PLUS 500 mérőállomás.
A kódszerű megnevezésben az „R2 PLUS” a családot jelöli, a „W” a Windows-os felületre, a „2” a 2”-re, az „500” pedig az 500 méteres prizma nélküli távmérésre utal. Ebben a szériában ugyanilyen kondíciókkal 5”-es tag is elérhető.
A műszer nem egészen 6 kilós, kifejezetten kicsi dobozban érkezett, a szokásos kegyszerekkel: 2 db akku, 1 db hálózati akkutöltő (ennek töltőcsúcsát közvetlen az akkuba kell dugni, így egyszerre csak egy akku tölthető) és 1db USB adatkábel.
Nézzük a fizikai jellemzőket:
A műszer távcsövének szabad optikai átmérője 45 mm.
A legnépszerűbb közösségi oldal egyik szakmai csoportjában elhangzott, hogy sokban hasonlít ez a műszer a Leica 1200-as szériájára. Nos, ez a nagy optikai méret inkább a Topcon műszerekre jellemző a szabadpiacon. De hagyjuk a számháborút, a távcső képének megítélése szubjektív: szerintem elég jó fényerővel bír.
A szálkereszt egyébként sejtelmes zöld fénnyel, több fokozatban megvilágítható.
A Stonex R2 vonalat követve, ez az új műszer is kétoldali tasztatúrával és teljes, alfanumerikus billentyűzettel rendelkezik.
Ez utóbbi megvilágításának kitalálása az őrületbe kergetett --- de erről majd a szoftvereknél mesélek. A pontraállást lézervetítő segíti, szintén állítható fényintenzitással.
Az adatátvitel történhet USB kábelen keresztül, illetve Pendrive-val. Én ez utóbbit 8 Gb-os kapacitásúval próbáltam s a rendszer gond nélkül kezelte. Emellett van rajta egy 6-pines lemo csatlakozó, de lévén nincs hozzá madzag a csomagban, feltételezem, szervizfunkciókat szolgál.
Miután belemásztam kicsit a műszer Windows CE oprendszerébe, választ kaptam a belső memóriára is: 2 Gb (persze, ez később kiderült a gyári brossúrából is). Opcionálisan kitűzőfénnyel is rendelhető, illetve Bluetooth-os modell is elérhető, de én ez utóbbit már kicsit túlzásnak érezném.
Az akkumulátorok elég szépen muzsikáltak, egy darabbal, egy töltéssel kb. 7 és fél órát tudtam mérni, úgy hogy kizárólag prizma nélküli módban végeztem méréseket.
A műszer kötőcsavaros, az irányítása első távcsőállásban jobb kézre esik.
Jah, még annyit a mérőállomásnak szürke-kék színe van, a távcső mindkét oldalába pedig szép nagy Stonex logó van marva, saját anyagából, ahogy az már a korábbi PLUS-os szériánál megjelent.
Ennyit a fizikai jellemzőkről, fussunk neki szoftveresen is, kapcsoljuk be!
Néhány másodperig a szép kék Stonex logó látszik, majd ha nagyon csálén áll a műszer, feltűnik az elektronikus libella képe – állítsuk be, vagy kapcsoljuk ki a kompenzátort!
Utána, lényegében a Windows desktop nem is jelenik meg a felhasználó szeme előtt (hacsak nem fegyelmezetlen s nem kezd el a billentyűzettel piszkálódni – mint én tettem), hanem egy olyan platform jön be, melyen geodéziai parancsikonok vannak: a telepített 3rd party szoftverek, egy ”INST Setup” (a műszer jelszóval védett, mély szerviz beállításai) és a „BSC Measure” (mely egyfajta alap teodolit/mérőállomás mód). ///A Topconnál ezt pl. Standard Measurement „előtelepített” szoftvernek hívták. ///
Kezdjük ezzel, mert az itt beállított paraméterek hatással vannak a vezérlőszoftverrel végrehajtott mérésekre! Persze, itt is lehet méregetni szöget, távot, egyéb, abszolút alapszolgáltatásokat elérni – csak hát minek?
Mint írtam, őrületbe kergetett az, hogy hol tudom ki-bekapcsolni a billentyűzet világítását: nos, kérem itt! Sőt, itt lehet bekapcsolni a képernyő fénymérőjét, illetve kikapcsolni a második képernyőt/tasztatúrát is, hogy ne fogyasszon feleslegesen!
A mérőállomás bármilyen un. 3rd party szoftverrel rendelhető. A hozzám került darab Field Genius szoftverrel érkezett, de demó módban a SurvCE is futott rajta.
Álljunk meg egy szóra! Emlékszünk még a Field Genius vezérlő szoftverre? A Leica Easy Surveyor és a Prexiso GNSS vevőnél találkoztunk vele. A MicroSurvey cég fejleszti, mely a Hexagon csoport tagja.
Indítsuk el most ezt is! Persze, itt is megjelenik az elektronyos buborék – melynek érzékenysége jópofa módon állítható, legördülő menüből.
Természetesen, nem fogom végigmesélni az összes lépést, inkább egy általános benyomást közölnék a tisztelt olvasótáborral!
A mérést segítő beállítások/funkciók mindig mindenhonnan elérhetők a * (csillag) gombbal. A műszer a rá ható környezeti hatásokat magától figyeli, azaz maga méri a hőmérsékleti és légnyomás adatokat. Így ha rábízzuk, magától szolgáltatja a PPM információkat.
Szellemes megoldás, hogy egy adott JOB-hoz simán hozzá lehet tenni más JOB nyers fájlját, annak minden adatával.
Ez igaz a kódlistákra is.
Ami szintén nagyon szimpatikus a FG-nál, hogy tényleg testre szabható a megjelenítés. A kijelző felbontása nagyon jó, így rengeteg információ megjeleníthető rajta. Ám a betűméret, az egyes mezők méretének változtatásával mindenki olyan display-t állít be, ami a terepen a legkomfortosabb a Számára.
A képernyők gusztusosak, jól áttekinthetők – a térképi műveletek kifejezetten izgalmasak, jó interaktivitás jellemzi őket.
Személy szerint kicsit elbénáztam a zoom-műveletekkel és mivel elvből nem olvasom el a kézikönyvet (ami egyébként a felhasználók 90%-ra igaz), eltartott egy ideig, míg felfedeztem a nyílbillentyűk használatában rejlő lehetőségeket.
Végigjátszottam a szokásos tesztfolyamatot helyi rendszerben (első körben fiktív tájékozás adott ponton, majd felmérés, ezt követően szabadálláspont meghatározása ezekre a pontokra) és természetesen fillére visszakaptam az eredeti álláspontot.
Tesztelgettem a prizma nélküli távmérés határait. Helyi környezetben és beépítettség mellett valamivel több, mint 485 métert tudtam kicsiholni a mérőállomásból. A távmérés sebessége egyébként kifejezetten gyors.
Na, ami tény, hogy nekem a kitűzést erőteljesen szoknom kellett! A FG esetében koábban, a GPS-nél is így voltam már ezzel…de el kell ismernem, itt, a mérőállomás mögött állva kevésbé volt zavaró, mint ott.
Kidolgozva egy kis saját kitűzési folyamatot és módszert, már 3-4 pont után is flottul ment!
Nagy előnynek látom ennél a műszernél a ki-beolvasás egyszerűségét. Túl a belső memória és Pendive egyértelmű alkalmazhatósága mellett, a felhasználó tud ASCII/DXF/Shape-t kezelgetni, persze ezeket a Stonex féle „fieldbook” formátummal kiegészítve.
Ami tündéri még az adatkezelésben, az a nyers fájl egyszerűsége: lényegében a Geoprofi formátum áttekinthetőségét idézi. Ha valaki ilyesmit akar feldolgozni, értelmezni, minden irodai szoftver nélkül, egy sima TXT-ben is átlátja a mérési adatokat.
A műszer egyébként Advanced módban rendelkezik Road modullal, így elég komoly feladatok és geometriák megoldására is alkalmas.
Mit lehet elmondani összefoglalásként?
A Stonex R2W-2 PLUS 500 geodéziai mérőállomás kb. 2 millió forintért elhozza a kispénzű felhasználóknak is 2”-es megbízhatóságot, a profi színes-szélesvásznú, grafikus lehetőségeket, a középhatótávú prizma nélküli távmérést egy ügyes médiakezeléssel és Road modullal.
FRISSÍTÉS!
A Stonex R2W-2 PLUS 500 geodéziai mérőállomás 2016 év végén új dizájnnal jelent meg. Egyrészt végtelenített paránycsavarokat kapott, másrészt jobb műszeroszlopára egy mérés indító gombbal egészült ki. Így a felhasználónak nem kell elvennie szemét az okulárról méréskor/rögzítéskor!
Ezúton szeretném megköszönni a lehetőséget Székely Balázs úrnak, a Geotools Kft. ügyvezetőjének, hogy tesztelhettem az általuk forgalmazott, geodéziai mérőállomást!
Képgaléria (a galéria alján, a "További Képek"- re kattintva további képek érhetők el!):