Érdekességek: Az iránytű meséje
Korábbi cikkemben Erathosztenész számításairól számoltam be. A szakmai érdekességek
azonban messze nem fogynak ki az antik görög világ vívmányaival.
Nézzük meg a navigáció történetében legfontosabb eszköz, az iránytű történetét.
Mint az megszokható általában, a technikai újdonságok hadicélok alapjául szolgálnak. A geodézia alapjait jelentő iránytű esetében, még csak fel sem merült ilyesmi.
Egyes források szerint az amerikai népek már Kr.e. 2000 évvel ismerték az ásványok mágneses tulajdonságait, ugyanakkor Ázsiában Kr.e. 1000 környékére tehető az eszköz alkalmazása. Nos, ebbe a ki-kinél öregebb versenybe a cikk írója nem folyna bele.
Az első konkrét írásos emlék Kr.e. 240-ből származik: ez nem más, mint feljegyzés a „déli irányú kormányzást
segítő eszközről”. Akkoriban ugyanis a délfelé történő kormányzás volt a 'divat' a Császárságban.
A „Sze-Nan”-nak nevezett eszköz egy bronz tányérból és egy mágnesező ércből készült kanálból állt, aminek
nyele dél-felé mutatott. Érdekessége továbbá, hogy már rendelkezett a körre vonatkozó fokbeosztással,
igaz még csak 32° beosztással.
Persze, felhasználhatósága gyorsan utat tört, a leírások szerint, majdnem 800 évvel később, mikor mi még a honfoglalás első részével voltunk elfoglalva, Kínában dokumentáltan már haditechnikai gépeken jelent meg, mint „navigációs rendszer”. A leírás egy harci szekérre szerelt, irányt mutató bronzharcos formájú eszközről beszél.
Európába csak a XIII. században, az arab karavánok navigációiból levont tapasztalatok alapján jutott el. Kérdéses, beszélhetünk-e ekkor már iránytűről, mint szakmai fogalom.
Ekkoriban ugyanis, általános formája egy vízen, ill. folyadékon úszó szalmaköteg volt, aminek a szálai közé, mágnesezhető fémcsíkokat fűztek. A karavánokon keresztül terjedt el, de tény, ők már tényleg navigációs céllal használták.
Aztán az igazi –mai szóval élve konstrukciós- áttörést Flavio Gioia nevű hajós érte el, ki a mágnestűt egy
függőleges tengelyre rakta fel. Ráadásul még egy dobozba is bele szerkesztette, így írt történelmet…
persze, ez így még semmi! Foglalkozásának megfelelően, az általa szerkesztett iránytűt hajója középvonalába helyezte el, sőt ezt az egyenest magán az eszközön is meghúzta, így aztán egyértelműen látható volt hajójának, az északi iránytól való szögeltérése.
Ennek a navigációs rendszernek továbbfejlesztéséhez mindössze három röpke évszázadnak kellett eltelnie,
hogy azt a bizonyos mágneses szálat, úgy függesszék fel, hogy a hajó bukdácsolását is lekövesse.
Ez pedig Gerolamo Cardano nevéhez fűződik.
Mint polihisztorról annyit illik tudni, hogy róla nevezték el a kardántengelyt és hogy ült egy keveset, a Szentszék javaslatára, mert nem átallta kiszámítani Jézus Krisztus horoszkópját.
(Emlékeztetőül: A kardáncsuklót gyakran alkalmazzák olyan helyeken, ahol egymáshoz szögben hajló tengelyeket kell összekötni, és használatával lehetőség nyílik forgatónyomaték átvitelére egyik tengelyről a másikra…)
Az iránytű, aztán az évek során folyamatosan fejlődött, de elvében sok változás már nem történt. Azért engedtessék egy-két mondat a köznyelvben fellelhető definíciókról…
Az iránytű tokozásban, szabadon feltámasztott mágneses tű, melynek általában sötéteten jelölt vége a mindenkori mágnes északi irányba mutat (az északi féltekén). A tokozás átlátszó részén általában látható a tű alatt a fő,- (szerjózsa minden iránya) és mellékvilágtájak ábrázolás.
Az iránytű, irányszöget nem tud mérni (irányszög: valamely iránynak az északi -vagy déli- iránnyal bezárt szöge) – ebben különbözik az un. tájolótól.
A tájoló egy tokozásban, szabadon feltámasztott mágnestű, de a szemlélő doboz forgatható, s ezáltal irányszögmérésére is alkalmas. Anélkül, hogy ebben a cikkben kifejtenénk, rendszerük szerint megkülönböztetünk Bázárd-rendszerű ,- és lap tájolót.
A Föld két mágneses sarka csak az Egyenlítőn fog egyformán hatni az iránytűnk két végére.
Az egyik pólushoz közeledve, annak a hatása erőteljesebben fog jelentkezni. Ezt nevezzük mágneses inklinációnak, azaz mágneses lehajlásnak. Ez az a szög, melyet a földi mágneses erőtér valós iránya, valamint a méréskori földrajzi pontunkon felvett vízszintes sík zárnak be egymással. Az iránytűnk mutatója ilyenkor nemcsak hogy irányba áll, de a hozzánk közelebbi sarkhoz képest lefelé is “bólint”, hajlik.
Az ezzel kapcsolatos, jogosan felmerülő korrekciós tényezőket a nagymúltú iránytű gyártó cégek az alábbi módszerekkel szokták kiejteni:
a.) Nem egyformán erősen mágnesezik be az iránytű két végét.Ezzel kompenzálják az eltérő hatást.
b.) Kis korrekciós mágnesek segítségével ellensúlyoznak. Ezen mágnesek cserélhetők, komparálhatók.
Mindkét esetben az aktuális földrajzi helyzetünknek megfelelő iránytűket szolgáltatnak, ezek azonban, a Föld másik féltekéjén pontatlanul működhetnek.
Ha további érdekességekről olvasna a cikk kapcsán, keresse fel gyakrabban honlapom! Folytatása következik!
