Érdekességek: a Beidou és a Compass
Kínának immár öt navigációs és helymeghatározó műholdja van pályára állítva. A rendszerük eredetileg arra épül ki, hogy lefedje Kínát és annak környezetét.
A Beidou nevet a hét tagból álló Ursa Major (Nagy medve) csillagképről kapta (ami Nagy-Britanniában "Szántás","Ekevas", Amerikában és hazánkban "Göncölszekér", Oroszországban "Nagy Anya Medve" néven ismert).
Az első Beidou hold fellövése 2000. október 30.-án történt meg, a másodiké 2000.december 20.-án. Így a kínaiak saját rendszere üzemszerűen, 2001. év eleje óta érhető el a Kínai Néphadsereg és az egyéb, kiváltságos felhasználó számára.
A Beidou műholdjai geostacionárius pályán, 35.800km magasan mozognak, lényegében együtt a Földdel. Ez azt jelenti, hogy a keringési idejük 24 óra, így a rendszer műholdjai egy helyben, "állni" látszanak a Föld egy adott pontja felett.
Ezért követésük és vezérlésük viszonylag egyszerű, ill. a kevesebb földi állomás üzemeltetési igényükkel sokkal költségkímélőbbek, mint egy globális rendszer.
Hogyan keletkezhet náluk pozíció mindössze két műhold használatával? Hiszen az szerepelt az egyik alapismeretek cikkben is, hogy három műhold kell a térbeli pozíció kimetszéséhez a földfelszínen, egy negyedik pedig az órahiba kiejtéséhez szükséges!
Ez az a híres kínai mágia lenne? Ugyan, ez nem ősi hókusz-pókusz!
A Beidou a három koordinátát jó becsléssel egy DTM-ből (Digitális Terep Modell) határozza meg, míg az órahibát kétirányú jelátvitellel küszöböli ki. A nagypontosságú DTM generálása ma már többféle módszerrel is megtörténhet, mint például az InSAR (műholdradaros technológia), a Lidar (speciális fénytávérzékelési eljárás) vagy egyéb, a digitális fotogrammetria területén alkalmazott technológiák.
Az órahiba a kínaiaknál is, a helymeghatározást terhelő, komoly probléma. Kiejthető azonban, ha kétirányú jelátvitelt alkalmaznak: műholdtól-vevőig, vevőtől-műholdig.
Ebben a különleges esetben a szatellita nagypontosságú atomórája mérheti a futási időt, ami jóval megbízhatóbb, mint a felszínen alkalmazott vevők órái!
A kínai rendszernél ez a gyakorlatban, az alábbiak szerint működik:
Akárcsak a többi -korábbi cikkben bemutatott rendszernél-, a műholdak jelközlése, a tárgyalt Beidou-nál is folyamatos.
A felhasználó földi terminálja veszi a műholdjeleket, melyeket aztán visszasugároz a holdra. Ezeket a hold továbbküldi a földi kontrollállomásnak. Ilyenkor is, a terminál és a műhold távolsága a futásidőből származtatható.
A két műhold távolságából és a közelítő magassági koordinátából (pl.: tengerszint feletti magasság) a felhasználó hosszúsági és szélességi adatai, első közelítésben már számíthatók.
Ez a pozíció aztán javításra kerül a DTM adatokból. A következő számítási ciklusban az új mérés már felhasználja az előzőt, így finomítva tovább a becsült pozíciót.
Ez az iteráció mindaddig folytatódik, amíg a pontosság el nem éri a 100m-t, illetve a kalibráló állomás adatainak hozzáadásával a 20m-t.
Egyenlőre, ez a hálózat mindössze 150 felhasználót képes egyszerre kiszolgálni. A rendszer hátránya továbbá, hogy a felhasználónak és a kontrollállomásnak, egyszerre kell látni mindkét meghatározó holdat, mely jelenleg csak a meglévő kettő.
További probléma, hogy amennyiben katonai célra kívánják alkalmazni, felhasználása jelenleg még nem biztonságos: ha az ellenség elfogi egy jelet, az alapján bemérheti, a felhasználó harci egység pozícióját vagy éppen csapatmozdulatait.
Persze, a jelenleg a még csak regionális rendszert fokozatosan, de minél előbb, szeretnék globális rendszerré alakítani: ez lesz a Compass Navigation Satellite System. A Compass kiépüléséhez a meglévő holdak mellé, 30 db közepes-orbitális pályán mozgó műholdat terveznek még üzemeltetni, melyekkel kb. 10m-es, korrekció nélküli, terepi megbízhatóságot ígérnek, a már „hagyományosnak” számító trilaterációs módszerrel.