top of page

South S660 RTK GNSS vevő

Mikor 2011-ben, majdnem 9 évnyi műszerforgalmazás után, tulajdoni részemet hátrahagyva kiléptem a kereskedői küzdőtérről, eljátszottam egy kizárólagos, üzlettársmentes saját cég gondolatával.
 

Intergeo kiállításos tapasztalataim alapján, fel is vettem a kapcsolatot a South céggel, mely angolos hangzású neve ellenére nem „délről”, hanem „keletről” érkezett, nevezzük nevén; egy kínai monstrum gyártó.
Abból viszont az igen erős fajtából, mely – a rossznyelvek ellenére is – minőségi portfólióval rendelkezik.

Kedvesek, aranyosak voltak, szuper árakkal és minden segítséget megadtak volna…csak éppen több, mint 7.300km-nyi távolságból. Talán érthető, hogy ez egy kezdő vállalkozásnál nagyon komoly support és szerviz kockázatot jelentett volna.

 

Egészen más a helyzet ma, egy olyan cég esetében, mint a 20 éves GPSCOM Kft. Ők Spectra-s hátterükkel nagyobb biztonsággal vághattak bele nemrég az újba…s mint látható, nem hoztak rossz döntést!

 

Mai műszerbemutatónk alanya tehát a Tőlük kölcsönkapott South S660 RTK GNSS vevő. 

 

Nem tudom, kinek mit mond a GPS mouse elnevezés. Noha a térinformatikai vevőknél már használják egy ideje, a hazai geodéziai szakzsargonban talán nem terjedt még el.
Hogy mi is az?
Mindaz, ami az S660: kis méretű (10cmx10cmx3,5cm), kis súlyú (<40dkg), kompakt, minden elemében integrált, felhasználói interface-szel nem is igazán rendelkező dobozka.


Méreteit jól jellemezné, ha azt mondanám tenyérnyi. De talán, még ennél is jobban leírja az, hogy kicsomagolást követően felhívtam Érsek Ákos Urat (aki az eszközt kölcsönadta), hogy nem tudom antennarúdra tenni a műszert, mert nem adott hozzá 5/8” adaptert. Azt mondta, benne van az is a műszer táskájában, ami egyébként akkora, mint egy púderkompakt. Ott volt…csak észre sem vettem!!! Szóval ezt a kis X-formájú tartót kellett az S660 aljára rögzítenem.

Node, mi van az IP67-es kis szürke dobozban?
Van benne egy NAVSTAR+GLONASS+Galileo+Beidou antenna/vevő, 11 órányi munkát lehetővé tevő 6600mAh-s belső akkumulátor, az előlapján négy darab LED-del (bekapcsolás állapotjelző/Bluetooth/Műhold visszajelző/Adatforgalom jelző).

Mindenféle külső kommunikáció Bluetooth-on keresztül valósul meg, míg az akkumulátor töltését mini USB2.0 konnektor teszi lehetővé. A vevőegység egyébként a LED-ek villogtatása mellett hangos csipogással is kommunikál, ami egyáltalán nem haszontalan.

 

Ezek alapján látható, hogy mi hiányzik a minden-a-boton kialakítású, hálózati GNSS műszerkonfigurációkon szocializálódott felhasználó számára, a bot tetején lévő fejezetből: az adatátviteli egység.

A GSM/GPRS modemnek ebben a kialakításban a terepi vezérlőben kell helyet foglalnia.

 

Ez a kölcsönkapott vevőkonfigurációban a Spectra MobileMapper20 volt. Noha képernyőjének fényerejétől nem voltam elájulva, a belső GPS vevővel, kamerával, 3.5G modemmel rendelkező kézi eszköz kiválóan kiszolgálta South S660-t. Kinek a pap, kinek a paplan, szóval a vevő univerzális jellege miatt, bármilyen terepi kontrollerről megszólaltatható.

 

Milyen vezérlőszoftverrel?
Akármilyennel! 

A teszt során kipróbáltam a South által preferált MicroSurvey FieldGenius-szal és a Carlsson SurvCE-vel egyaránt.

Mindkét közismert, un. „3rd party” szoftvernél választható a gyártó és műszertagja (sőt még a DigiTerra is meghajtja).


Most igazából lehetne oldalakat írni mindkét geodéziai alkalmazásról, csili-vili képernyőképeket villantani róluk, de úgy gondolom, ennek az RTK műszerkonfigurációnak bemutatásakor nem ez a lényeg.


Ami ezt a cuccot éppen most kiemeli a jelenlegi műszerpiaci eszköz kavalkádból az az elképesztően kicsi tömege és mérete: ha nem számítjuk az antennarúd és a rögzítők súlyát, akkor az S660 és az MM20 összsúlya <800gramm

…és azért ez nagyon durva!!!

Látható, hogy aki itt megáll a cikk olvasásával, máris gazdagodott egy információval: ilyen inci-finci RTK GNSS rendszerrel még nem nagyon találkoztunk eddig! Ám aki folytatja az olvasást, annak tartogatok még egy kis meglepit!

 

Ez pedig a gyártó kvázi-díjmentes Android-os megoldása!


Mitől kvázi díjmentes?

A válasz egyszerű; ha valaki beszerez egy South S660 vevőt, 2050-ig érvényes díjmentes licencet kap az ún. GIStar alkalmazásra. (Tudom, szomorú, hogy egy ma még negyvenes földmérő majd ott áll 75 évesen egy lejárt Androidos alkalmazással…de Carpe Diem, kollégák!)


Ezt a GIStar APK-t (amit én 7 napos próbaverzióként kaptam meg) azonban bármilyen Bluetooth-os Android-os telefonra, tabletre telepíthetjük és bizony konfigurálhatjuk, RTK méréseket végezhetünk vele, eredményeinket rögzíthetjük.

Találkozásom ezzel a telefonomra telepített alkalmazással azért nem volt zökkenőmentes, tekintve a kínai kandzsik olvasásában elég gyenge vagyok.

Így aztán újra Érsek Ákos Úr supportjára hagyatkoztam, akinek instrukcióit követve („alulról a negyedik sor, utána alulról a hatodik…s ott van az ­***english***”) sikerült nyelvet váltanom.

Utána már minden ment, mint a karikacsapás: NTRIP Caster konfigurálás, forrástábla letöltés ...s lám: elsőként a hazai piac kínálatából egy kvázi-ingyenes szoftverrel, FIX megoldású RTK mérést sikerült rögzítenem, Android-os op.rendszerű telefonomon!

A szoftver logikailag egyébként jól áttekinthető, egészen szép grafikával és az Androidnál már megszokott kicsinyítési/nagyítási ujjmozdulatokkal.

Jópofa, hogy ha akarjuk csempeszerűen Google Maps háttérképet is betölt a munkaterületünk alá. Ezzel persze, gyenge sávszélesség mellett jó vigyázni s kikapcsolni!

 

Azért a történet egyelőre még nem olyan romantikus, mint gondoljuk! Szemben az itthon kanonizált Windows-os FieldGenius-sal és SurvCE-vel, a GIStar szoftver még nem tud magyarul, fogalma sincs az EOV-ről. 

Néha, – legalábbis Samsung Galaxy S5-nél – eldobálta a Bluetooth kapcsolatot, néha latin betűket kínai írásjelek váltották fel! Érződik még rajta, hogy ugyan a nem elhanyagolható kínai piacra már kész van, de a világ innenső felére még fejlesztést igényel.

Éppen ezért, itthon a South S660 alá még egy ideig érdemes alápakolni egy vezérlőt és a fenti 3rd party alkalmazás valamelyikét!
Ám a GIStar mindenképpen jó kiegészítője a klasszikus vezérlős rendszernek: lemerült, otthon felejtett kezelő esetén, a telefonon futtatott alkalmazás remek átmeneti alternatíva lehet.

Nos, beszéltünk már a hálózatos eszköz elvitathatatlan hardveres előnyeiről: kompakt, könnyű és kisméretű.

Vannak azért korlátai is: kissé túl zárt, túl „hálózatos”.

Vezérlőn belüli csere, vagy külső telefon alkalmazása nélkül nincs mód második SIM kártya használatára vagy URH adatátvitelre.
Teszteltem az MM20 és S660 Bluetooth hatótávolságát: 8-10 méternél messzebbre nem sikerült eltávolodnom.

 

Végére hagytam mára az utolsó nagy előnyt: az ár-teljesítmény viszonyt. Az South S660 ára, Spectra MM20 terepi vezérlővel és FieldGenius-szal is 1.7 m Ft-os nettó ár körül van.

 

Összességében elmondható, hogy aki a fent bemutatott műszerkonfiguráció mellett dönt, az kiváló árú, több szempontból is kuriózum-jellegű eszközt mondhat magáénak!

A hagyományos munkavégzés mellett minden olyan projektbe ajánlható jó szívvel, ahol a kis mérete előny.

Gondoljunk csak egy kerékpár kormányra rögzített rendszerre, például biciliút felméréshez!

 

Ezúton szeretném megköszönni Érsek Ákos Úrnak és a GPSCOM Kft.-nek, hogy lehetőséget biztosított eszközük kipróbálására!

bottom of page